Egyszer volt, hol nem volt,heted-hét határon is túl, a La-Manche csatornán innen és túl...Élt a Szépség a és a Szörnyeteg. Nem a szemed csalt meg, valóban innen és túl...innen élt a Szörnyeteg, s onnan a Szépség..
 Kérdezed, hogy találtak egymásra?...Egy jó tündér segített nekik, Ő intézte úgy, hogy a Szépség meglássa a Szörnyet s  megszánva szomorú magányát, galambpostán küldött neki levelet.. Lassan megismerték egymást,egyre gyakrabban váltottak üzenetet, néha naponta többször is.
 Szépség szomorú volt, mert szívében a bánatnak oly erősen perzselő lángja égett, melynek fájdalma eleddig ismeretlen volt számára, s kiolthatatlannak tűnt az idők végezetéig.
 A Szörnyeteg pedig boldog volt, mert még sosem beszélhetett oly gyönyörú lénnyel, mint Szépség...epedve várta a hófehér galamb érkezésést, naphosszat csak az eget bámulta, s ha tekintete máshová tévedt is, gondolatai mindig a sebes-szárnyú kis hírnök érkezése körül forogtak; hogy veszi majd gyengéden kezébe a boldogság apró papírját, miként bontja ki remegő kézzel a piciny levelet, s hogy jutalmazza a kis postást kedvenc  magjaival.
 A nap ugyanoly fényesen ragyogott, mint máskor, s a madarak dala ugyanoly dallammal zengte be a szörny kertjét, mint máskor, mégis érezni lehetett, valami történni fog...valami rossz... Szörnynek mindene sajgott- Háromszáz év...- gondolta Ő..a fák mintha szomorúbb dallamot suttogtak volna a gyengéd szél fülébe,s mintha a vízköpők is komorabban bámultak volna maguk elé a kristályosan csillogó medencék víztükrébe...
  A Rózsák Kertjében szokásos sétáján a szörny észrevett néhány szál virágot, melyek idejekorán kezdték hullatni szirmaikat. Mintha korai tél köszöntött volna be, csak a tüskés szár mellett árválkodó szirmok mutatták, hogy ez a virág nem is oly rég még bíborvörösen tündöklő pompában ragyogott...A Szörny fájdalommal teli szemekkel lépett a haldokló virágok mellé, s egy szirmot ujjai közé csippentve hosszasan bámulta azt..Aztán hirtelen éles fájdalom  hasított minden apró porcikájába,s a fájdalomtól eszméletlenül esett össze; a hatalmas test keltette porfelleg felkapta a halott virágok szirmait, s mint gyermekét óvó anya takarta be a mozdulatlan testet.
 Szépség gyönyörű szőke haját fésülte évszázadokkal ezelőtt készített, díszesen faragott fésülködő asztalkája előtt,amikor hirtelen kiejtette kezéből aranyfésűjét, s egy pillanatra úgy érezte, mintha szívét izzó tőrök lángoló hegye járná át...
 Tudta, a Szörnyeteggel történt valami, s homályosan mintegy halványuló emlékképet, látta Őt,amint a láthatatlan erők a földön vonszolják élettelennek tűnő, virágszirmokkal borított testét valahová a sötétségbe...
 A Szörnyeteg csak azt tudta, hogy egy ismeretlen erő legyőzte, s egyre csak ez a gondolat járt a fejében: " Mi lesz a délutáni galambbal, vajon mit írt Szépség? nekem?"..
 Szépség egy pillanatig sem tétovázott,azonnal útra kelt, tudta, látomása nem lehet pusztán véletlen, segítenie kell Neki. Apjának az erdő minden állata barátja volt, ezért gyorsan talált segítséget: egy Unikornis ajánlotta fel szélsebes vágtáját a Hercegnőnek.Mert Szépség apja volt a Mesebeli Királyság uralkodója,s Szépség volt az egyetlen hercegnő. Mindenki tisztelte, s ami fontosabb: mindenki szerette.. Smaragdzöld szemei jósággal voltak tele, s aki csak találkozott Vele, elcsodálkozott a belőle sugárzó szépségen,s jószándékon. Ha a királyság egy hű alattvalója bajba került, bizton számíthatott a Hercegnő igazságszeretetére,s jó szívének minden kedvességére. Ám Őt nem érdekelte, mit gondolnak róla az emberek, igazán csak kedves kis állataival foglalkozott, s közölük legkedvesebbek az aprócska kis kutyák voltak, melyeket csak nemrég kapott az édesanyjától. Egytől egyig csenevész kis jószágok voltak, de Ő tudta, egyszer még erős, szép állatok lesznek, s midenki,aki megpillantja őket, örömét leli látásukban. Fájó szívvel vett most búcsút tőlük is, s könnyes szemmel indult útnak az Egyszarvú hátán.
 Sokszáz festményt látott már a szörny kastélyáról, így hát már messziről felismerte azt,s szívében izgatott vággyal tekintett reá.Amikor az udvaron leszállt a hófehér Unikornis hátáról, már érezte, valami nagy baj történt..egy szolga sietett elé, magas, karcsú férfi volt, szeme riadtan járt fel s alá, úgy szólt a Hercegnőhöz.
 - Hercegnő, végre,hogy ideért!- csapta össze mindkét kezét az inas- urunkat elrabolták, s mi nem tehettünk semmit! Egyre csak Önt  hívta,így láttuk utóljára...A mágus azt mondja, a Liliputi Király raboltatta el, s cserébe Fenséged kéri,de senki más nem tudhat a cseréről..
 Szépség azonnal igent mondott, szíve azt diktálta, csak így mentheti meg titkos kedvesét.
 Mintha csak a semmiből termett volna ott, vénsges vén mágus lépett elébe ,s hideg tekintettel kérdezte:
 -Valóban készen állsz, Felségecske?...Nem száll-e inadba a mersz, ha már ott leszünk?- kérdezte gonoszkodva.
 -Nem!-válaszolta dacosan Szépség, s hangjában annyi büszkeség volt, mely még a mágust is megzavarta egy percre.
 -Akkor hát jöjj velem!- szólt ,s azzal megragadta a lány kezét, majd egy pillanat alatt eltúntek az inas elől.
 -Íme, itt lennénk,-szólt a vénember- ez itt a Liliputi Király Birodalma, itt tartják fogva szerelmesed.Lássuk hát, mi lesz most! Ne félj, én melletted vagyok, megvédelek midnentől...-Ám még be sem fejezhette az utolsó szavakat, éleset kiáltott ,s elterült a földön, mint egy zsák krumpli, majd el is tűnt, mintha reggeli köd a tavasyi napsütésben.
 -Szóva Te lennél az a királylány, mi?-visított fel egy rikácsoló,magas hang valahol Szépség válának magasságában.Körülnézett, de nem látott senkit, hiába meresztgtte a szemét.- Hiába keresel, ostoba lány!Amíg én nem akarom, nem látsz!...hm..kezdem érteni, miért akar Téged annyira...ha nem kötöttünk volna alkut, most megtartanálak!
 -Ki vagy Te?-kérdezte Szépség nyugodt hangon- s mit akarsz tőlem, és Szörnyetegtől?
 - Én vagyok a Liliputi Király!! -káltott fel a magas hang gazdája újból,ám most a hanghoz aprócska test is társult: apró kezek, s apró fej,apró lábakkal, mindez lila bársonyruhában, bársony köpenyben ,s bíborszín koronával.
 -Tudtad, hogy a lila színt azok szeretik, akiknek nem minden téren boldog az életük, kielégítetlenül boldogtalanok?- kérdezte szenvtelen hangon a Hercegnő. És tudtad, hogy ez a gönc már rég kiment a divatból?...- kacagott fel csengő hangon. Ámn a nevetés azonnal beléfagyott,mert a sarokból fájdalmas nyögés hallatszott: eddig észre se mvette ,de Szörny feküdt ott sajgó testtel..
 Odaszaladt hozzá, s fejét annak melkasára hajtva zokogott.
 -Mit akarsz tőlünk ,te gonosz kis manó?!! - kiáltotta kétségbeesetten,látva, milyen rosszul van Kedvese- Mit tettetek Vele?!
 -Mit akarnék-kérdezte amaz meglepetten- Nekem semmi szükségem rátok, a Nagyúrnak annál inkább..holnap megtudjátok, mi sors vár rátok...addig együtt lehettek, az utolsó éjszaka jogán.Ó, egyébként, semmiség az egész, egy kis manó varázs...hehehee.. azzal a kis manó eltűnt, nyomát sem látták többé.
 -Mihez kezdünk most?...-kérdezte Szépség- egyikünk meghal holnap, érzem, láttam a jövőt, mielőtt idejöttünk..
Szörny csak feküdt csendesen ,s hosszú ideig nem hallottak semmi mást,csak egymás  szívének dobogását...már sötét volt, amikor Szörny először megmozdult, lassan, mintha nem is tudná pontosan, mit akar, az öve felé tapogatózott, majd kérőn nézett a lányra:
-Nyisd ki,kérlek- suttogta erőtlenül, karját maga mellé ejtette.
A lány engedelmeskedett, s óvatos mozdulatokkal kinyitotta az aranylemezzel borított tarsolyt.
-Van benne egy kis növény,add a számba, kérlek, de csak a felét ,s a másik felét a magadéba tedd...- hangja egyre halkult, az utolsó szavakat Szépség alig értette.
 A kis virág-szerű növény valóban ott volt, s éppen két darabban, mintha csak a Szörny tudta volna előre, hogy így lesz majd szükség rá. -A szirmok a tiéd, s a szár az enyém,-lehelte alig hallhatón.
 Szépség úgy tett,ahogy Szörnyeteg kérte, nyelvére tette a két szirmocskát, s a vékony kis szárat a másik szájába csúsztatta.
 Mintegy varázsütésre,Szörnyeteg felült, s kérdő tekintettel nézett a lányra, mint aki most ébredt fel ,s nem tudja, hol is van, mit csinál. Szépség  is úgy érezte, mintha elszakadt volna a testétől, lelke kívülről figyelné, mi történik Vele...
 Szörny hirtelen magához vonta Szépséget, s gyengéden megcsókolta az ajkait. Az első csók volt mindkettejüknek,s talán a legédesebb,mit valaha az élettől kaptak.Szörny gyengéden simított végig a lány hátán, s amaz beleborzongott az érintésbe. Válaszként Szörny arcát simogatta, gyengéden cirógatva mindkét kezével, majd dús sörényébe túrva a tarkóját simogatta tovább,ajkait le nem véve a másikéról.
 A szörny kezei Szépség ruhájának gombjait-kapcsait keresték, mintegy öntudatlanul vándorolva fel-s alá a hamvas test minden porcikáján.Heves csókjaik egyre követelőzőbbekké váltak, egyre többet akartak a másikból érezni. Szépség nem tudta, milyen lehet megcsókolni a szeretett lényt, tartott tőle,hogy talán kellemetlen, de szerencsésen csalódott. A vastag bársonyos ajkak hosszú,puha, s fürge,játékos nyelvet rejtettek, melynek oly édes volt az íze,mint harmatos virágporral kevert méz elegye.Szörny végre megtalálta a ruha rafináltan selyemfodrok közé rejtett kapcsait, s egy erőteljes mozdulattal leszakította őket. Az immár tartó nélkül maradt szövet hang nélkül csúszott a padlóra, s a lány ott állt előtte valamit alig takaró maradék ruhájában:fekete,kebleinek halmára szorosan s imuló felsőrészben, egy aprócska, fekete alsóban,s egy csodaszép fekete csipkézett harisnyakötöben,a hozzá tartozó csipkés harisnyában. Szörny egy ideig csak csodálta a lány szépségét, nem tudott betelni vele. Tekintete fel,s alá járt. A mézszínű haj lágyan omló zuhatagáról a ragyogó smaragd szemekre, lassan haladva az orr nemes ívén a vékony rózsaszín ajkakra, elidőzvén a vállakon kissé, s csak lassan ,szinte simogatón a dús,ruganyos kebleket sejtető fekete selyemre, mely alsó vonalának közepe alól a köldök finom kis gödröcskéje sötétlett elő.Alig fél tenyérnyire ez alatt az alsó rész apró háromszöge takarta el a lány testét, többet mutatva, mint takarva belőle,majd a csipkés, átlátszó harisnya követte,végig a formás combokon, s lábakon, finoman sejlő bársony fényt kölcsönözve a bokának és az aprócska lábfejnek.
 Nem tudott tovább várni, újra megcsókolta a szépséges Hercegnőt, simogató kezei remegtek a vágytól, miközben nyelvük a gönyör vad harcát vívta ajkaik közt. Arcát gyengéden két tenyerébe fogta, úgy csókolta szerelmesét, s talán egyikük sem vette észre,hogy mindeközben Szörny arcán könnycsepp gördül végig...Ujjai végigszaladtak a gerinc kecses ívén, érintését a lány gyönyör keltette borzongással fogadta. Mint kiéhezett vad a zsákmányul ejtettet vad torkát, úgy tépte le a selyem fűzőt, s dobta azt a sarokba, ám arra mindvégig ügyelt, hogy Kedvesének fájdalamt ne okozzon. Behunyta szemét, mielőtt ajkai az izgalomtól már kemény rózsabibmókhoz értek, előbb a jobb,majd a bal bimbóhoz, becézve őket, el-elidőzve kissé, hol körbecsókolva őket, éppen csak érintve, hol megharapva, éppen csak annyira, hogy érezze a másik, de ne fájjon, hol mint gyermek,tapadva anyja emlőjére, szívva-követelve,egyre többet akarva belőlük...lassan araszolt mégis lefelé,egyetlen centit sem hagyva ki a feszes has bársonyos-puha bőréből.A köldöknél újra elidőzött, nyelvével játékosan körözött,eleinte épp csak érintve a szélét, majd egyre mélyebbre dugta nyelvét, picit lehelt bele néha,amitől a lány testén mindegyre erősebb remegések futottak végig.Aztán egy határozott mozdualattal a már hanyatt fekvó lányt a hasára fordította,s föléhajolva ismét felülről indult felfedezni annak gyönyörű testét. Félresöpörve a mézszínű tincseket, a lány tarkóját csókolta,lefelé a nyak minden kis porcikáján, követve annak ívét egszen a derék alján lévő két kis apró gödröcskéig,a fekete kis ruharadarab vonaláig. Ott egy pillanatra ismét felegyenesedve végignézett az előtte fekvő lányon, ám most nem időzött sokat, folytatta útját lefelé a két szabályos kis félgömbön, egyre lejjebb,a comb hátsó oldalán, belecsókolva a térdhajlatba, finoman érntve a lábat, csókokkal borítva a sarkat, s a piciny bokákat.Szépség ismét a hátára fordult, így mutatva, mit is szeretene.Szörny fürge ujjakkal szabadította meg a fekete harisnyáktól, s indult most már felfelé,egyre türelmetlenebbül..Amikor elérte a comb belső oldalát, mindketten hangosabban kezdtek zihálni...Egyre lassabban haladt felfelé,szinte kínozva önmagát...elérte a finom anyagot, melyen átütött már a lány vágyának finom nedve,s megérezvén ezt az  émelyítő illatot egy pillanatra megdermedt, orrcimpái kitágultak, majd megremegtek, s miután magába szívta az illatot, hevesen csókolt bele piciny vászondarabba.A hirtelen,erőteljes támadás meglepte a lányt, hangos sóhaj szakadt ki belőle:
-Óóóhh.....-nyögte elhaló hangon.
 De Ő nem állt meg, nem volt már visszaút. Egyre erősebben csókolta harapta a fekete selymet,kezei vad táncot jártak a lány derekán, csípőjén, hasán, kebleit simogatták újra és újra visszatérve. Majd egyik keze elindult lefelé,megállva a pántnál, tétován ,aztán határozott mozdulattal csúszott a lány feneke alá, s emelte meg kissé. Szépség homályos tekintettel figyelte kedvesét, baljával megmarkolta annak üstökét, s ágyékához nyomta azt, követelve a beteljesülést. Szörny mintha nem akarta volna érteni, mit akar a másik, egyre csak a pánttal babrált,s a combot csókolta.Aztán lassan, bal kezének ujjait becsúsztatta a pánt alá.Egyre beljebb haladva a fekete anyag alatt, miközben Szépség sóhajai egyre hangosabbá váltak. végül ujjai megtalálták a puha,teljesen sima, nedves kis rést, s gyengéden elkezdték masszírozni körülötte a bőrt, körbe, körbe, vigyázva, hogy ne csusszanjak még be. Óvatosan érintették az ajkakat, leheletnyit érintve őket, majd megtalálva a legérzékenyebb pontot egyre határozottabban simogatták azt.Közben minduntalan csókolta,ahol érte, egy pillanatra sem pihent meg.Mindketten türelmük végén jártak már, Szörny lassan becsúsztatta egy újját a vágy gyönyörrésébe, s érezte, mint lüktet a lány teste.Először csak egy ujját, majd mégegyet, s mégegyet...a lány szorosan ölelte körül mindhárom ujját, csípőjének emelkedő-süllyedő mozgását azok ritmusához igazítva.Nem tartott soká, és Szépség körül megszünt létezni a világ, abban a pillanatban nem tudta, ki Ő, honnan jön és hová megy, nem tudta, mi is történik vele pontosan, csak átadta magát a gyönyörnek, és végtelen szeretet érzett Szörnyeteg felé. Amaz érezvén, mi történik a másikkal,erősebb tempót diktált,ám hirtelen meg kellett álljon, mert a lány teste felemelkedett, megfeszített íjként tartotta magát, combjait szorosan összezárta, ezzel mintegy magábaolvasztva a másik ujjait, körmeit szerelme  kézfejébe vájta,s zihálva,éles sikollyal juttatta  Szörny tudomására:köszöni..
 Ezután szinte semmire nem emlékezett, mi is történt, talán csak annyira, hogy kedvese föléhajolt, és gyengéden megcsókolta, majd valami hatalmas, lüktető dolgot fogadott magába nagyon lassan.Félig még mindig kábán rájött,hogy Szörnyet érzi magában, s ez csak fokozta a gyönyört, a világ újra ezer és ezer miriádnyi színes, gyönyorű szivárvánnyá robbant szét, s aztán teljesen elveszett...
 Amikor magához tért, ruhája teljesen ép volt, mintha mi sem történt volna, felöltözve feküdta földön,ott ,ahol előtte szeretkeztek.Azt hitte,az egész csak álom,s még talán mindig álmodik, talán nem tért teljesen magához.
 Aztán ismét meghallotta azt a rikácsoló-sipákoló magas hangot:
 - Naccerűűűűű! Naccerűűűűű!!! Végre, a mester befejezte,amit elkezdett,beteljesítette a végzetét!!
 Szépség értetlenül nézett a Liliputi királyra.
 -Te miről beszélsz, aprócska Király?
 - A Mester végre célba ért!! Végre bevégezte,amit elkezdett!
 Szépség még most sem értette
 - Ostoba lány!- hallot egy ismerősnek tűnő hangot hirtelen- még mindig nem ért semmit,nézzétek, haha- hallatszott egy gonosz kacaj a lány mögül. Szépség megfordult, s ott állt előtte...a halottnak hitt mágus.
 - Bizony, én vagyok! Nem hitted volna, igaz? Hehehe- nevetett gonszul még mindig a mágus...
 - Én ...azt hittem, Te meghaltál...de ha nem, akkor mi ez az egész?..Hol van szörny? Mi történt egyáltalán?
 - Ó...jól van ,akár el is mondhatom... Hmm..hol is kezdjem?...- mondta, s közben úgy tett, mint aki erősen gondolkodik, ám valójában csak élvezte a pillanatot, hogy uralkodhat a Hercegnőn,anélköl,hogy az egyáltalán értené, mi történik körülötte.-Nos...emlékszel még rá, hogy én vagyok a mágus, ugye?- vigyorgott a lányra.
 - Persze, te vagy a mágusunk már kislánykorom óta...
 - Ááá..á-á! Téves!! Én vagyok a mágus ebben az királyságban már több, mint ezerötszáz éve!Hehe!- nevetett mindentudón.
 - Mi?... Az lehetetlen! Senki nem él olyan sokáig!
 - De ÉN igen! Megtaláltam az örök élet titkát ! Hehe!
 - Lehetetlen...-suttogta maga elé Szépség.
 - LEHETSÉGES!- kiáltott fel a mágus..- A megoldás igen egyszerű: Mi mágusok már a kezdetektől hosszabb életet kaptunk, mint az egyszerű halandók! a legfiatalabb mágus is 120 évesen halt meg. -mondta, s közben elégedett mosollyal nyugtázta a lány döbbenetét.- De én többet akartam! Végtelen tudást! És ezt csak végtelen élettel lehet megszerezni...Már majdnem feladtam a reményt, amikor a kezembe került egy régi fóliáns. Sok minden volt benne ,nem untatlak  részletekkel... A megoldás egyszerű: A halált nem lehet elkerülni!
 szépség még mindig értetlenül állt.Haa halált nem lehet elkerülni ,akkor hogy lehet ez az ember 1500 éves? hogy élhet még mindig?...És hova lett Szörny?..Sehol sem látta, hiába kereste..
 -Nos, mint mondtam, a megoldás igen egyszerű- ismételte meg a Mágus, újabb hatásszünetet tartva.hosszasan kivárt, mielőtt folytatta volna- Meg kell halnom nekem is, mint mindne emberi lénynek.De a mágusok, mint mondtam, nem egyszerű halandók. Amikor meghalunk, a lelkünk nem száll azonnal a túlvilágra. Kapunk néhány percet, hogy találjunk egy új testet magunknak, amelyet mi készítettünk, és amelynek a lelke még teljesen tiszta.Jól gondolod, a válasz : Egy csecsemő, egy fiú gyermek. De nem lehet egyszerű gyermek! Egy különleges lény, és egy érintetlen, elsőszülött hercegnő közös gyermekeként kell a világra jönnie testvérével együtt. Ó, igen, kell hogy legyen egy ikertestvére is, méghozzá egy lány. s hogy miért? Ezt is megmondom mindjárt
 Szépség kezdte már érteni, mire akar a vén mágus kilyukadni...De nem akarta elhinni, hogy az...reménykedett, hogy téved..
 - A leánygyermek lesz az elsőszülött...Ő lesz az, akinek az elsőszülött gyermeke szintén leány lesz, s annak a gyermeke is...s az Ő ikergyermekei közül a fiú lesz az új testem, kétszáz év múlva...ahogyan most a te fiad lesz majd...
 - Nem hiszek neked...hogy tudnád elvenni a gyermeek testét?...azt mondtad, Neked kell "készíteni"...
 - Nos, ehhez kell az a különleges lény...akit mindneki kitaszított, akitől elfordul a világ...ennek a lénynek a lelke sebezhető... mi több uralható.. persze, nem hosszan, mondjuk egy két órára..órácskára..pásztorórácskára..
 - Azt..azt akarod mondani...hogy Szörny...Te voltál Szörny?....
 - Hihihihi...ahhoz képest,hogy szőke, elkényeztetett kis királylány vagy, egész gyorsan tanulsz...No, ne mondd,hogy nem vetted észre azt a könnycseppet,amikor megcsókolt...ennyi ereje volt még..egy kis könnycseppnyi..hehe... Megbíztam a Liliputi Királyt -aki mellesleg évszázadok óta hű segítőm- hogy rabolják el nekem a szörny-fiút. Tudtam ,ha veszélybe kerül a ti kis..hmm.." szerlmetek" vagy akármi is ez,Te azonnal a segítségére sietsz majd. És azt gondolván a látomásokból, amiket én készítettem Neked, hogy meghaltok hamarosan, "beteljesítitek" majd a szerelmetek. És lám...ezerötszáz év alatt még egyszer sem tévedtem...Van persze egy kellemetlen -már akinek kellemetlen- mellékhatása a dolognak...A használt lény teste..sajnos,az elhasználódik....
 - Nem..Nem!..Nem!!..NEEM!!!!-sikoltotta a Hercegnő, s keserves zokogással a földre rogyott...ezt nem tehetted... ez nem lehet igaz..te aljas gazember...Mindent elmondok az apámnak! Ki fog végeztetni!..nem éred meg az újjászületésed napját! Álnok kígyó!
 - Ó nem hiszem...Először is: Csak a Te kedves Hős-szerelmes Szörny-lényed tudna megölni, de mint mondtam..Ő sajnos meghalt. Semmilyen emberi fegyver nem tud engem elpusztítani...csak az igaz szerelem ereje...aki még halottaiból is visszatér megvédeni Kedvesét. de ilyen ezerötszáz év alatt egy sem volt...ne mhiszem ,hogy majd pont most..hehe..S mivel a mágiámmal az emlékeidben ezt meg nem törrténté tehetem...semmi esélyed ellenem..hahahaaa..- nevetett reszelős, vén hangján olyan gonoszul, hogy a környékbeli madarakról lehullt a toll.
 -De akkor miért mondtad el nekem?... -Kérdezte Szépség.
 - Mert imádom elmondani!! Ezerötszáz év alatt..csak egy kis apró tévedésem volt,ami száz évembe került...több olyan hibát nem vétek...- folytatta volna még a mondókáját, de nem jött már hang ki a torkán,csak bugyborékoló hörgés,és érthetetlen, fulldokló morgás. Szájának szegletéből vékony vérpatakocska indult útnak hófehér szakállába vörös mintát rajzolva, majd lassan, mintha csak imához készülne, térdre rogyott. Arany színű szemében értetlenség és fájdalom csillogott, úgy meredt Szépségre.
 Miután térde rogyott, láthatóvá vált mögötte egy halványuló szellemalak, melynek csak hatalmas harci karmai voltak még láthatóak...a mágus oldalából álltak ki.
 - Már..megint...tévedtem...bakker...ezerötszáz év..ugrott..francba..ehh...- lehelte még, majd eldőlt, s kiadta a lelkét...
  Szépség tudta, hogy még ott van körülöttük a lélek, ezért belekiáltotta a nagy világba:
 - Soha! Soha nem fogsz újra ezen a földön járni,amíg a családom él! SOHAAAAAAA!
Így történt hát, hogy a szépség és a szörny, meglopott szerelmüket ezegyszer visszakapták egy kis időre,s a holt megmentette az élőt, s elpusztította a holtat, hogy a még meg nem született élhessen majd boldogan, hosszú életet..
 Amikor megszületett  Szépség hercegnő kislánya, az anyja a Türelem nevet adta neki, mert soká tartott, míg e világra érkezett. S azután néhány perccel később megszületett testvérének Fájdalom,kinek nagyapja választott nevet. Mert születéséért  anyja, szépség Hercegnő az életét adta cserébe. S a fiúcska még csak fel sem sírt, mikor megszületett, csak nevetett a világra arany színű szemeivel....
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.