-          Nos, elmondom, mi is történt valójában, remélem, érdekel a történetem.

-          Onnan kezdeném talán, hogy ez az otromba tuskó megérkezett az erdőbe, és beköltözött a kis falakba. Senkinek nem mondott soha semmit, és senki ne tudott róla semmit. A Morgó-klán épp ezért figyeltetni kezdte, de minden kémünk eltűnt, megmagyarázhatatlan módon. Közben, megkaptuk a hírt, hogy ez az idióta nem ok nélkül költözött ide: utánunk szimatolgatott. De ennél többet ne mtudtunk kideríteni róla, sajnos. Nem találtuk gyenge pontját sem, semmit ami sebezhetővé tette volna. Egészen addig az incidensig a farkassal…Akkor rájöttünk, mi lehet az, amivel megfoghatjuk…Bizony, Te vagy az kislány! – mondta nevetve Pé- rájöttünk, hogy ez a nagy barom beléd szeretett. Ó, ne mondd, hogy észre sem vetted, úgyse hinném el. A virágok a hajadban, az esti gyűléseken is majd kiesett a szeme, annyira bámult, csak a vak nem vette észre…hehe… Rókafi kezdett már unni téged, ezért kitalálta, hogy csináljunk úgy, mintha elrabolták volna, és kérjünk Téged cserébe  őérte. Így Ő szabad lehetett volna ismét, Macit behúzhattuk volna vele a csőbe –ahogy meg is tettük- Te pedig az én szolgám lettél volna – amint az is leszel nem soká. És így mindenki boldog…hehe…Főleg én és Rókafi… A ti sorsotok meg senkit sem érdekel…Hihihi

-          Te… Hogy tehetted ezt, te alávaló mocsok? Elárultál engem! Rohadt szemét! Sose leszek a szolgád! Inkább meghalok!

-          Ahogy óhajtod, Kedvesem –lépett elő mosolyogva Rókafi az egyik oszlop mögül- Ez is megoldható!- mondta, miközben egy tőrt szegezett a lány torkának- Ó, oo, ne olyan hevesen, nagydarab barátom- szólt Macira, aki rá akarta vetni magát a lányt fenyegető fiúra- még valaki megsérül, ha megcsúszik a kezemben ez a tőr..hehe.. És azt ugye senki nem szeretné… Tehát lépj csak vissza szépen a helyedre, és lássuk, mi van a kis csomagban, amit magaddal hoztál!

Maci levette a válláról a pokrócba tekert valamit, és elkezdte kicsomagolni.

            -Úristen…Ez…Lehetetlen…- nyögött fel Pé- Ez egy Káin-nemzetségbeli kard! De hiszen azokat már rég megöltük! Mindet kivégeztük évekkel ezelőtt! A kardjaikból pedig vödröket öntöttünk! Hogy lehet ez? Ki a franc vagy Te?

            - Úgy tűnik, még sem végeztetek elég jó munkát – szólalt meg Maci, most először. Hangja mély volt, fájdalommal teli, de fenyegető is egyben. A családomat a szemem láttára mészároltátok le, de engem nem vettetek észre, és megmenekültem. Most eljöttem, hogy bosszút álljak. Remélem, felkészültetek a halálra. Megbocsátottam nektek, már régen, de nem felejtek…A vér kötelez.

            Ami ezután történt, azt szavakkal leírni nem lehet. A mészárlás iszonyatos volt, amerre Maci járt, életnek nem maradt nyoma. Végtagok repkedtek mindenfelé, levágott fejek, karok szerteszét, a hófehér márványpadlót vér borította mindenfelé, a haldoklók sikolyaitól zengett az egész kastély. Egyetlen dologra figyelt csak, hogy Nirának ne essen baja. Bármerre járt is, a lányra mindig figyelt a szeme sarkából, s ha kellett, kisegítette egy-egy szorult helyzetből. Mire a kastély elcsendesedett, este lett újra, a Hold mosolyogva sütött be az ablakokon.

Csak ketten álltak egymással szemben némán a trónterem közepén: Nira és Maci.

            -Kezd ez kicsit sablonossá válni, nem?- kérdezte a lány- mindig jön valaki, mi mindig jól összeverjük, aztán megyünk tovább…Nem vicces?

            - De igen, talán egy kicsit- dörmögte Maci mély hangján, s ő is elmosolyodott. Ám  mosolya hirtelen eltűnt az arcáról, helyét a görcsös fájdalom kifejezése vette át, s némán kiáltott fel fájdalmában, szemét folyamatosan a lányén tartva. Ajkai közül habos vér buggyant ki, s lassan csordogált le, vörösre festve a bundáját, amerre a kis patak haladt. Lassan térdre ereszkedett, halkan hörgött, és arccal a padlóra esett…Hátából az az aranytőr állt ki, amelyet Rókafi szegezett ne mis oly rég Nira torkának.

            -Olyan megható volt ez a kis csevej, hogy kénytelen voltam véget vetni neki, mielőtt még én is elsírtam volna magam – szólt gúnyosan Rókafi, Maci haldokló teste mellett állva –Remélem, nem haragszol, Kedvesem- folytatta még mindig mosolyogva. – Most pedig szépen visszajössz velem, és elfelejtjük ezt az egészet. Nem beszélünk róla senkinek, ha kérdezik, majd azt mondjuk, megmentettelek a gonosz, csúnya Morgóktól, Macikád meg…Háát… Ő volt a szükséges áldozat

            Miközben beszélt, egyre közelebb ért a lányhoz, akit annyira letaglózott Maci elvesztése, hogy fel sem fogta, mi történik körülötte, csak állt némán, üveges szemekkel előre meredve.

-          De tudod, mit? Jobb ötletem van! –folytatta vidáman Rókafi- Egyedül megyek vissza, mint megtört, gyászoló szerelmes, és mindenki engem fog sajnálni! Ugyan, ki vonhatná kétségbe a szavam? Pét megölte a barátod, más pedig nincs már, csak Te és én. De nemsoká már csak én leszek! – mondta, s felvett egy elejtett kardot a fölről. Lesújtani készült, amikor egy mély hang ütötte meg a fülét:

-          Nira… Szeretlek…- Maci volt az, utolsó erejét összeszedve felállt, és egyetlen jól irányzott vágással választotta el Rókafi fejét a testétől. Ennyire volt csupán ereje. Komikusnak tűnt, ahogy újra lassan eldőlt, szemei a plafont bámulták, és csak hörögni volt ereje.

Nira odarohant hozzá, s könnyes szemmel vette ölbe a medve nagy, busa fejét.

-          Kedvesem – mondta, miközben gyengéden simogatta Maci arcát, s letörölte ajkairól a vért- Ne haragudj, amiért nem tudtalak szeretni… Ne haragudj!- A fiú ajkán újabb vérpatak indult útnak, egyre erősebb folyamban, s szeme csak a lány arcát kereste, tekintetét mélyen a másikéba fúrta,  és csak arra gondolt, boldogan hal meg, mert annak a karjaiban van,akire mindig is vágyott. Testén erős görcs száguldott végig, erei sorban pattantak el, míg vgül elszállt belőle az élet.  Órák teltek el, Nira egyre csak Macit nézte, és nem tudta elhinni, hogy a másik már nincs Vele. Gyengéden letette a nehéz fejet a padlóra, adott az ajkakra egy csókot, felállt, és csendben elindult hazafelé.

 Útközben azon gondolkodott, vajon megtalálja-e még egyszer azt az érzést, amelyet úgy hívnak: Igaz Szerelem…

                                                     Vége

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.