Az ember időről-időre számvetést készít, azt hiszem. Én legalábbis így működöm. Időről időre megbizonyosodom róla, hogy az életem egy kalap szart sem ér...
    Sok minden járt mostanság a fejemben.. hogy mi a különbség az önfeláldozás, és az önfeladás közt, hogy melyiket éri meg, és mikor megtenni,hogy mennyire vagyunk egyedül, és menyire vagyunk magányosak?.. Rengeteg dolog foglalkoztatott az elmúlt időkben, mióta nem írtam.
    De a fő témám szinte mindig a magány volt, s az, mennyire vagyok rossz ember... Azt gondolom, a lehető legrosszabb vagyok... Olyan ember lettem, amilyen sosem akartam lenni, és amit mindig is megvetettem, ha csak hallottam róla, akkor is undort éreztem.. S végül, annyira el akartam kerülni,hogy olyanná váljak, annyira más akartam lenni, hogy magam is azzá váltam.. Nem hiszem,hogy a mennybe kerülök, ha meghalok, és azt sem,hogy a pokolba,..nem hiszem, hogy lesz megbocsájtás a számomra, és azt sem, hogy az áltaam járt úton valahol remény vár. Nem hiszek már semmiben, de legfőképpen magamban nem hiszek. Olyan ember lettem,akitől minidg is undorodtam. Olyan lettem, mint a mostoha apám. Olyan lettem, mint a nagybátyám. Olyan lettem, mint a legrosszabb
cigány az intézetben, akit gyűlöltem. Olyan lettem...olyan ocsmány, amilyen csak lehetek. Vannak elveim, és vannak elvárásaim magammal szemben..nem tudok megfelelni, sőt...teljesen az ellenekezője vagyok annak, amilyennek lennem kéne. És végtelenül magányos...
    Minden ember elsősorban individum. Minden ember elsősorban önmagáért van. Minden ember..magányos.. egyedül vagy, még akkor is,ha az úgy nevezett "lelki társaddal" vagy..akkor isegyedül vagy ,ha szeretkezel. akkor is, amikor szerelmes vagy. s akkor is, amikor bánatod van, akkor is, mikor örömöd. A társaság múlandó, csak ideig-óráig van veled. Akár a családodról van szó,akár a barátokról, akár a párodról...minden elmúlik.Korábban írtam,hogy a barátok Isten bocsánatkérései a család miatt. Ez valahol igaz, s valahol nagyon nem. Mert az igazság az, hogy megválaszthatod a családod is. Egyszerűen el kell fordulnod azoktól,akiket nem akarsz magad köré. Sokat gondolkodtam ezen. Folyton azt mondom, ha anyámmal történne valami, megünnepelném,hogy végre megdöglött a ribanc. De valahol mélyen ilyenkor szomorú vagyok, mert mégis csak az anyámról beszélek, s talán annak elenére,amit tett,kötődöm hozzá valamelyest.
Másrészről viszont..mi közöm ahhoz az emberhez,aki azt is leszarja, hogy ha meghaltam?.. Semmi. Anno megtettem,amit meg kellett, elmentem otthonról.Ha én
megtehettem, megteheti akárki. Ezért mondom, hogy a családod is megválogathatod. Lépj ki belőle. Ez nem megfutamodás, és nem gyávaság. A társadalom, és a vallás az, ami beléd sujkolja a család szentségét, és sérthetetlenségét. Ami jogos, ha valóban olyan családod van, amilyennek lennie kell. S hogy az milyen?..Mindenkinek más, mindenki maga tudja,hol érzi jól magát.
     Egy dolog viszont biztos: mindenki boldog akar lenni... Csakhogy ,azt elfelejtik, hogy ahhoz, hogy boldogok legyenek, nem elég tudni azt, hogy nem vagy boldog. Tudnod kell, hogy mitől leszel boldog. És tudnod kell, hogy ezt hogy éred el. Ha ez a kettő megvan, és elindulsz az e kettő által jelzett úton, akkor majdan megtalálhatod a boldogságot. Amint sok minden másra, a boldogágra is igaz, hogy nem megtalálni, hanem megtartani rettentően nehéz. A legtöbb ember tudja, mitől boldog. Hogy mitől lenne boldog. Mégis, már útközben akadályokat gördítenek maguk elé, saját magukat elzárva önnön boldogságuktól.
Valahol érthető is ez, és nem is. Sokan azért csinálják ezt, mert ha boldogok lennének, nem lenne értelme az életüknek. furcsán hangzik, ugye?.. De gondoljunk csak bele.. Mennyivel könnyebb siránkozni azon,hogy az élet milyen nehéz, és mennyire kegyetlen velünk, mint örülni. Azt hiszem ,ez magyar sajátosság is. Sokféle nemzetiségű emberrel találkoztam már, de egyikük sem volt olyan borúlátó, mint a magyarok. Panaszkodásban világelsők vagyunk, de hogy tegyünk ellene valamit..az nem megy. Siránkozunk, hogy télen fázik a lábunk a hidegben, de a cipőt felvenni..az már túlmutat a képességeinken. Persze, ez valahol teljesen érthető, hiszen mindenhonnan azt kapjuk, mennyire gyenge és szánalmas a magyar nép. A hírekben csak arról esik szó, ami rossz. Csak és
kizárólag negatív dolgokról esik említés, ha nem hisztek nekem ,csak nézzetek meg egy híradót, s számoljátok meg, hány pozitív hírt hallotok. Egyet sem, mondhatom előre. Mert ilyen negatívak lettünk. Én is az vagyok. Gyűlölöm ezt az országot, mindenével együtt. Talán csak a magyar nyelvre vagyok büszke, mert az igazán kifejező és szép. De ezen kívül... Gyűlölök szinte mindent. És ez által magamat is. Persze, magamat nem a nemzet "nagy gondjai" miatt.
Magamat azért, amivé lettem.... Egy állattá váltam. Agresszívvé, és alapvetően mocskossá. És mindenekelőtt magányossá. Talán az előző tett az utóbbivá, vagy talán fordítva. De olyan lettem, amilyen...Félem azt, amivé lettem. Undorodom önmagamtól, és félek is egyben.
     ÉS persze, most siránkozok..mert ez megy a legjobban. Azt hiszem, ismét egy olyan válaszút elé érkeztem, ami igazán nem is válaszút, csak annak tűnik. Gyakorlatilag számomra az út csak lefelé vezethet.
    Amikor közölték velem, hogy nem mehetek hajóra, ott valami eltört bennem. Megszűntem annak lenni, aki érdemes volt az életre. Elszálltak az álmaim, és elszálltak a vágyaim. Itt maradtam célok, és vágyak nélkül. S ha ezek nincsenek meg benned, akkor mi végre az életed? Nincs,ami motiváljon, ami ösztönözzön, ami erőt adjon..akkor minek az egész?.. Kaptam jó tanácsokat...persze, menj és keress mást, találj magadnak más célt, harcolj valami újért.
 De belefáradtam már ebbe. Belefáradtam abba, hogy mindig csak harcolok, de egy csatát sem nyerek meg, még ha néhány harcot sikerül is. Belefáradtam abba, hogy akárhogy próbálom is, mindig minden félresiklik... bármennyire is akarom, nem megy. Azt hiszem, előző életemben nagyon pökhendi és jó módú lehettem, hogy most ennyire nem mennek a dolgok. Tanulnom kéne ezekből, de ha valakit folyton csak a padlóra küldenek, és fel sosem segítenek, akkor az egy idő után nem akar már felkelni. Egyszerűbb fekve maradni. Persze, lehet olyan elmés gondolatokkal parádézni, hogy: Ha már a padlón vagy, vegyél fel valamit, vagy, hogy az élet kemény és menni kell tovább, esetleg az, hogy : Isten mindnekire annyit rak, amennyit elbír... Isten.. ha van is, olyan,mint egy neveletlen
gyerek, aki csak gonoszkodni, és csúfot űzni tud. Olyan, mint én..vagy én vagyok olyan, mint ő...Egy biztos: egyikük sem jó, vagy jobb, mint a másik. NEM vagyok jobb Istennél, és ő sem jobb nálam.
    Szomorú vagyok. Nagyon régen nem éreztem magam ennyire elveszettnek. Ennyire semmitérőnek, és értelmetlennek.
    Nem is olyan rég azt írtam, hogy a barátok lehetnek egymás terhére. Jelenleg nincs ilyen ember körülöttem. Aki volt, vagy voltak, azok is mind magányosak lettek. Össze zárták magukat önmagukkal. Ezért másokkal már nem tudnak olyanok lenni, mint voltak. Lehetsz egy barát terhére. de ha a másik nem más már, csak teher, és nincs köztetek semmilyen összhang, semmilyen pozitívum, akkor miért kellene elviselned,hogy teher legyen?... És még valami..Teher, és gond közt különbség van. Mert ha elmondja neked a gondjait, a problémáit, és te meghallgatod, s igyekszel valahogy segíteni, ha másként nem, csak gondolkodsz, akkor az teher...de nem gond. Viszont, ha semmi mást nem kapsz, csak negatívumokat ,akkor az gond..és nem teher..a kettő közt óriási a különbség. az emberek hajlamosak elveszni ezekben a különbségekben...ami pedig baj, mert pont ezek határozzák meg az életünket. Amikor legközelebb egy apróságnak tűnő dolgot kell eldöntened, gondolkodj el azon, vajon tényleg apróság-e? Mérlegeld, milyen hatással van az életedre hosszú távon, és aztán dönts...meg fogsz lepődni, hidd el. Lehet, hogy csak napokkal, vagy hetekkel később fogod érezni annak az apró döntésnek valamilyen hatását..de fogod, ez biztos..és ha okos vagy, ezekből tanulsz is.
    Annál, amikor egyedül vagy valahol, csak az rosszabb, amikor úgy maradsz egyedül, hogy vannak melletted. Amikor a titok nem azért marad titok, mert te eltitkolod, hanem mert nincs, aki megértse amit mondasz.Ennél, azt hiszem, nincs rosszabb. Olyan bezártság érzetet ad, mint a legrosszabb börtön. Csakhogy innen nincs kiút, vagy csak nagyon nehezen.
    Azt hiszem, én most süllyedek el ennek a börtönnek a mocskában véglegesen. Mondják, ha egy üzlet beindul, nincs megállás.. És tényleg..az én életem üzlete beindult..erőteljesen tart lefelé.
    ehh..mindegy..nem írom tovább, mert úgy sem értenétek..s mert úgy sem olvassa senki.
    Aki mégis, okuljon belőle, és tanuljon az én hibámból.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.