Egyszer volt, hol nem volt, heted-hát országon is túl, az óperenciás túl partja mellett, de még a visszaváltható üvegek hegyén innen, volt egy csodaszép tündér királyság. A tündérek, Királyuk bölcs vezetésével mindig boldogságban, békességben élte,  minden szomszédos néppel jó volt a viszonyuk, egyszóval az életük mesébe illő volt.

         Ám egy nap ez megváltozott, ugyanis egy sárkány érkezett az országukba, s a tündérek, nem tudták, mi tévők legyenek. Eleinte a Sárkány nem mutatott semmi ellenséges szándékot, ám egy napon küldött egy levelet a királynak: amennyiben neki adja legszebb lányát feleségül, továbbra is békességben él, sőt, cserébe varázstitkokat ad a Királyi Tudósoknak, ám ha nem teljesíti a kérését, szörnyű haragja oly bosszúval sújtja a tündérek királyságát, amilyet elképzelni sem tudnak.

         A Király erre a levélre szörnyen kétségbe esett, nem tudta, mihez kezdjen, s azonnal összehívta az Udvari Tanácsot, hátha kiötölnek valami menekvést.

         Három leánya volt a királynak, s mindegyiket egyformán szerette, egyiket sem adta volna szívesen még férjhez sem, nemhogy egy sárkánynak, áldozatul. A három leány közül a legszebb a legidősebb volt, Nina hercegnő. Fiatal kora ellenére sok mindenhez értett, érdekelte az Udvari Tanács munkája, figyelemmel kísérte Apja uralkodását, igyekezett minél többet megtanulni a vezetésről, hogy majd jó királyné válhasson belőle, ha Ő kerül trónra. Törvény írta meg  a Nagy Könyvben, melyben a tündérek minden hagyománya, történetes, és törvénye le volt jegyezve, hogy az első szülött gyermek kell legyen a trón örököse, bármi történjen is, mindegy, fiú-e, avagy leány a gyermek.

         Így most nem csak, hogy a Hercegnő élete került veszélybe, hanem az egész országé is. Mert megírta egy jövendölés: ha a Király elsőszülöttje nem kerülhet trónra, viszályok, háborúk kezdődnek azon a napon, s az ország sorsa pusztulás lesz, menthetetlenül. Tehát a Király nem csak, mint Apa, hanem mint egy ország népéért felelősséggel tartozó Király is nagyon nehéz döntés állt: mert hisz sehogy nme maradhat békesség az országában, hiszen, ha odaadja a Leányt a  Sárkánynak, akkor a prófécia beteljesül, s az ország elpusztul… Viszont ha nem adja oda, akkor a Sárkány éktelen haragja pusztíthatja el őket.

         Három nap, s három éjjel gondolkodtak, nem aludtak, nem ittak, csak a fejüket törték a trónteremben, hogy menthetnék meg az országot, a Hercegnőt, és  űzhetik el a Sárkányt  gond nélkül… De hiába volt a sok tudós és bölcs tanácsadó, nem tudtak kigondolni semmit. Végső kétségbeesésében a Király kihirdette: aki hét nap alatt elűzi a Sárkányt, az annyi aranyat kap, amennyit csak akar, palotát kap, s vagyont.

         Érkeztek is sorra a bátrabbnál bátrabb vitézek, de mindahány elindult a Sárkány kunyhójához, mely a közeli erdőben, egy kis tisztáson állt, egy sem tért vissza, s hallani sem hallottak felőlük sosem. Nem tudták, mi történhet ott a vitézekkel, s lassan megcsappant a jelentkezők bátorsága, már nem akart senki hős lenni, s nem akartak vagyont. Már csak egyetlen jelentkező volt, aki a Király színe elé állt, egy ismeretlen fiú, aki még a nevét sem árulta el, de bizonygatta: Ő el tudja űzni a Sárkányt. Cserébe nem kér vagyont, sem aranyat, sem palotát, hanem a három leány közül akar választani egyet.

A Király hitte is, nem is a dolgot, de mivel más jelentkező már nem volt, ráállt a dologra, gondolván, valahogy csak kijátszza majd a szegény, ostoba fiút, ha netán mégis szerencsével járna.

A legénynek több sem kellett, nekivágott az erdőnek, hogy a Sárkány kunyhóját meglelje. Ám a palota előtt Nina Hercegnő állta útját. Végigmérte a fiút, s egy rövid ideig azon tanakodott, mi olyan furcsa rajta. Aztán hirtelen rájött: ugyan tündér ruhában volt, s a haja is olyan volt, mint a tündéreké, ez a fiú mégsem volt tündér. Félvér volt, félig ember, félig tündér. Ugyan emberi mivoltát jól leplezte, de a Hercegnőt nem tudta becsapni. Egy pillanatra a másik szemébe  nézett, s elakadt a lélegzete. Megesküdött volna rá, hogy amikor a Trónteremben látta, a fiúnak zöldes szürke szemei voltak, ám most olyan vakítóan kéken ragyogott mindkettő, amilyet tündér azelőtt még sosem látott. De csak egy pillantásig, aztán újra a régi volt… Nina szóra nyitotta a száját, de a Legény addigra kilépett a kapun, s nekiiramodott az erdőbe vezető ösvénynek. A Királylány addig nézett a távolodó alak után, míg azt teljesen el nem nyelte az erdő zöldje, majd beszaladt a palotába, egyenesen toronyszobájába igyekezett. Magához vett egy régi, kopottas tarisznyát, mely még egykoron a tanítójáé volt, beletett néhány ruhát, kevés ennivalót, felcsatolta keskeny, csodásan megmunkált tündérkardját, s a táskát az ágya alá rejtette.

         A vacsoránál nem mutatta semmi jelét, hogy készülne valamire, s a kérdésre, hogy miért visel kardot, csak annyit válaszolt, veszélyes idők járnak mostanság, nem árt, ha megvédheti magát a tündér, ha szükséges. Ám bármilyen jól tért is ki a kérdések elől, s játszott szerepet, egy valakit nem tudott becsapni: mégpedig legkisebb húgát, Fru-Fru Hercegkisasszonyt. Ő vette észre egyedül, hogy testvére másképp jár, másképp mozog, néha kicsit kapkod, a vacsorát is sietve fejezte be, s fáradtságra hivatkozva már korán visszavonult. Érezte, hogy valami készülődik, ezért Nina után lopózott, hogy meglesse, mire készül. Nem csalódott, amikor látta, hogy tesvére előveszi az ágy alá rejtett táskát, s egy titkos mellékfolyósón, melyet egyszer, bújócskázás közben fedeztek fel véletlenül, s amiről csak ők ketten tudtak, elhagyja a palotát. Kis ideig gondolkodott, vajon szóljon-e apjának, de úgy döntött, bármit is talált ki Nina, ad egy esélyt neki, hogy megpróbálhassa megtenni azt. Reggelnél tovább amúgy sem tudná fedezni Nővérét, mert az ébreszteni mindig anyjuk szokta őket, meleg kakaóval és kaláccsal. Kedvesen megsimogatva homlokukat halkan nevükön szólította őket reggelente, adott egy csókot homlokukra, és miután sikerült kiimádkozni őket az ágy meleg öléből, segített a reggeli készülődésben.

Közben Nina beért az erdőbe, s megtalálta azt az ösvényt, melyen a fiút látta elindulni.  Még sosem járt erre, de érezte, jó felé megy, valamiért biztos volt benne, nem tévedhet el. Egyre csak azokat a gyönyörű kék szemeket látta maga előtt, de még most sem tudta eldönteni, vajon tényleg látta is őket, vagy csak a szeme csalta meg. Mindenesetre az biztos volt, beleszeretett a fiúba, bár ezt eleinte nem akarta, vagy inkább nem merte bevallani magának. Ám ahogy közeledett a Sárkány tanyájához, egyre biztosabbá vált benne, egyre erősebben érezte, mintha a veszéllyel együtt nőtt volna szívében a szerelem is. Furcsa mód, nem érzett félelmet, inkább csak izgatott volt.

Egyszer csak kiért egy kis tisztásra, melynek közepén ott állt a kunyhó. Valahogy nem ilyennek képzelte el a Sárkány otthonát. Arra számított, kopár földön áll majd egy rozoga viskó, a környéken életnek szinte nyoma sem lesz, nem lesznek növények, sem állatok a közelben, s egy összetákolt, düledező romhalmazt fog megpillantani. Ehelyett egy gyönyörű, virágos kis tisztást  látott, közepén egy takaros kis faházzal, melynek ablakait függöny takarta, kéményéből hívogató kis füstcsík szállt fel, s ajtaja is nyitva állt, finom illatokat engedve ki odabentről. Tündércsemege illata volt ez, melyet minden tündér kivétel nélkül szeretett, s nem volt, aki ellen  tudott volna állni egy csemege- meghívásnak. Nina Hercegnő gyomra is hangosan jelezte, szívesen venne egy meghívást, és akár többször is repetázna, ha lehet.

Viszont egy dolog aggasztotta: nem látta sehol a fiút. Elindult a kis ház felé, gondolván, lesz, ami lesz, de ne mhagyja, hogy baja essék szerelmének.

Amint az ajtóhoz ért, meglátta a fiút, Ő sütötte a tündér-csemegét. Éppen kivette a kemencéből, s az asztalra tette a mennyei finomságot. Amikor meglátta a Lányt, szó nélkül intett neki, hogy üljön le, s egyen nyugodtan.

Nina vonakodva ugyan, de letelepedett az asztal mellé, táskáját  felakasztotta egy szögre, de kardját továbbra sem csatolta le oldaláról, s lassan falatozni kezdett. Ahogy az első falat íze szét áradt a szájában, mintha megszűnt volna körülötte a világ, szemét behunyta, s hagyta, hogy a mámoros finomság íze elragadja magával. A fiú mosolyogva nézte, ahogy a másik evett, s finom, krémes kakaót töltött egy fa kupába, majd azt is a lány elé tette.

Amikor végzett az evéssel, s a kakaót is mind egy cseppig megitta, Nina így szólt:

-Ki vagy Te, aki csak így sütöget a Sárkány házában, s olyan finomat , hogy még olyat tündér soha nem evett?

-Nem számít ki vagyok- válaszolta a fiú- de Neked veszélyes itt lenned. Miért jöttél utánam?

. Nem utánad jöttem, hanem hogy megküzdjek a Sárkánnyal!- jelentette ki Ő durcásan, de szíve mélyén boldog volt,  hogy a másiknak semmi baja.

-Hmm.. akkor csalódnod kell, mert a Sárkány nincs itthon, s még legalább két hétig nem is lesz. Amikor a Hold teljes lesz, csak akkor tér vissza. Addig akár itt is maradhatsz, ha kedved tartja.

-Nem lehet, az Apám aggódni fog, nem tudják, hogy hol vagyok, s mi történt Velem- válaszolta ere Nina, de a fiú leintette.

- Ne aggódj, tudni fogják. A Húgod, Fru-Fru Hercegnő követett téged az erdőig, Ő tudja, hol vagy.- mondta mosolyyogva.

- Honnan tudod Te ezt?- kérdezte  elképedve a lány. Te nem láthattad őt, hiszen itt voltál mindvégig…

- Ó, én valóban itt voltam. De attól még, hogy nem vagyok ott valahol, sok mindent tudok arról, mi történik éppen…ha akarom –tette hozzá még mindig mosolyogva.

-Hmm… Te valami varázsló vagy, van bűvös gömböd, meg pálcád és tudsz tüzet csinálni a tekintetteddel?

A fiú hangosan nevetni kezdett, olyan csengő hangon, amilyet Nina még nem hallott, s közben válaszolt:

- Nem, dehogy is. Az egyetlen varázslat, amit valaha láttam, az a Te varázslatos szépséged…

Elhallgatott, szemét lesütötte, mint akit rajtakaptak valami  csínyen, s többet nem is szólalt meg az este folyamán.

Nina hercegnő is elpirult, nem tudta, mit felelhetne, inkább javasolta, térjenek nyugovóra. Ugyan volt benne némi aggodalom, hogy szülei mit szólnak majd, ha reggel nem találják, csak hűlt helyét, de megbízott a legényben, s ez a félelem is szertefoszlott…

A másnap boldogan telt el, eszébe sem jutott, hogy árki is aggódhatna érte, hiszen biztonságban érezte magát, és nagyon boldognak. Sokat beszélgettek, mesélt a fiúnak a palotai életéről, arról, mit tanult, mesélt a testvéreiről, a családjáról, Anyja kakaós ébresztőjéről, s még rengeteg dologról, a napok pedig egyre csak múltak, a fiú továbbra sem árult el magáról semmit, de nem volt baj, az számított, hogy együtt vannak.

Néha, teljesen váratlanul elmesélte neki, mit csinálnak éppen testvérei, Apja mit gondol, mennyire hiányzik nekik, miről beszélgetnek, mit tesznek, de hogy mindezeket honnan tudta, rejtély maradt továbbra is. Egyetlen egyszer válaszolt arra a kérdésre, hogy ki ő, de akkor is csak rejtvényben, egy furcsa kis mondókával:

Uralod, ha elengeded,

Eléred, ha nem kergeted,

Tied, ha már nem akarod,

Megtalál, ha nem kutatod.

Nem tudta, hogyan értse ezt a kis verset, próbált rájönni, éjszaka mindig ezen törte a fejét, de nem jutott eredményre. Az idő egyre múlt, s a Sárkány csak nem jött. Közelgett a telihold, a második hét utolsó éjszakája.

Nina aznap nem akart lefeküdni, meg akarta nézni a Hold szépséges fényét, de egyszer mégis csak elbóbiskolt.

Szárnysuhogásra ébredt, s hangos morgásra, mely odakintről jött. Kinézett az ablakon, s látta, hogy a Hold most érte el teljes szépségét, beragyogta a kis rétet, aranyló sárga fénybe vonva rajta mindent. A fiú ágyához szaladt, hogy figyelmeztesse , itt a sárkány, de nem volt ott. Egy pillanatra megrémült, nem tudta, mi történhetett kedvesével.

Kétségbeesetten szaladt ki az ajtón, s ahogy kilépett, a földbe gyökerezett a lába. A kunyhó előtt ott állt a Sárkány, s egyenesen Őt nézte.

Újra csak meglepetés érte, mert arra számított, hogy mint a mesékben, a Sárkánynak legalább hét feje lesz, mindegyik tüzet okád, büdös lehelete orrát facsarja majd, szörnyen ronda fejein hatalmas gülü szemek lesznek, bőre pikkelyes és ronda, rücskös lesz, lábai pedig éles karmokban végződnek.

Ehelyett a leges-legszebb lény állt előtte előtt, akit valaha látott. Csak egy feje volt, kecses teste egy gyönyörű paripáéra emlékeztetett, szárnyai hatalmasak voltak, s az egész lény kékes fénnyel ragyogott. Szemei oly kékek voltak, mint az ég s a tengerek kékje összesen sem lesz soha.

De meglátott még valamit ,ami elterelte a figyelmét erről a gyönyörűséges dologról: Szerelme ruháinak foszlányai hevertek a Sárkány lábai előtt, de magát a fiút sehol sem látta. Saruja nem messze feküdt a fűben Nina lábaitól, kardja félszegen állt ki a földből, mintha magasról esett volna le, s véletlen állt volna a puha földbe.

Felkiáltott, szemében harag gyúlt, s szíve bosszúért kiáltott, mert megértette, mindegy, milyen szépség áll előtte, miatta nem lehet többé kedvesével, Ő az oka annak, hogy többé nem ölelheti magához, nem tarthatja a karjaiban. Oly mérhetetlen szomorúság öntötte el erre a gondolatra a szívét, hogy azt hitte, majd meghasad a fájdalomtól. De a fájdalom helyét is a harag vette át, s oly vadul esett a Sárkánynak, hogy egyetlen jól irányzott döféssel szúrta át annak szívét. Kihúzta kardját a kéken lüktető testből, lerogyott a fűbe, és keservesen  zokogni kezdett. A Sárkány nem üvöltött fájdalmában, nem hallatott halálhörgést, csak lassan a földre ereszkedett, fejét a lány térdei elé fektette, s szeméből, mint kék gyémántok folytak könnyek. Tekintete egyre homályosabb lett, látszott, mennyire küzd a testében dúló fájdalommal, s szemének kéksége is halványodni kezdett.

-Nina… Kedvesem…Köszönöm, hogy megszabadítasz engem az átoktól – a hang hallatán a lány felkapta fejét, s a Sárkány szemébe nézett. Most ismerte csak fel a szempárt, most értette csak meg, mi is történt valójában. Kedvese volt a sárkány, s megértette a mondókát is immár.

Nem kereste a Sárkányt már, nem várta, hogy az visszatérjen, hiszen csak a kedvesével akart lenni, csak miatta maradt a kis faházban. Ezért jelent meg most a Sárkány mégis… mert csak az találhatta meg igaz valójában, aki nem kereste, csak az győzhette le, aki nem akarta már bántani, s csak azé lehetett, aki igazán szerette, akinek a szívét adta…

S hogy mi történt ez után?...Az már egy másik történet…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.